Az ipari örökség múltja jelene és jövője Ózdon!

Ezzel a címmel tartott előadást Dr. Németh Györgyi a TICCIH/ICOMOS ipari örökség szakbizottságának elnöke az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékparkban január 25-én. Az eseményre számos környékbeli városból érkezetek ide múzeumi szakemberek, kohómérnök, építészmérnök és lokálpatrióták, akik közül szép számban képviseltették magukat az Országos Magyar Bányászati és Kohászati egyesület tagjai is, akik anyagilag is támogatták a rendezvény létrejöttét. Ömböli Norbert, a helyi vaskohászati szakosztály elnöke így nyilatkozott az örökségeink megvédésének fontosságáról: Az OMBKE helyi szervezetének céljai között kiemelkedően fontos szerepet kap az Ózd- és környéki örökségvédelem, az Ipari Örökségvédők Baráti Körének támogatása, munkájukban való aktív részvétel, továbbá a Selmeci hagyományok ápolása. Éppen ezért a közeljövőben a helyi szervezeten belül egy új szakmacsoport, munkacsoport megalakulását kezdeményezzük, ami kizárólagosan az örökségvédelemmel hivatott foglalkozni, a régióba tartozó múzeumokkal karöltve”. A rendezvény eme elvek alapján jött létre, amely várhatóan minden hónapban megismétlődik egy-egy nemzetközileg elismert szaktekintély bevonásával, a „Múltidéző” előadássorozat keretein belül.

Elnök asszony szakmai előadásában kifejtette, hogy nemzetközi színtereken egyre jobban előtérbe kerül az épített örökségünk védelme, ami kitér a gyáripar épített és szellemi örökségeire is. Prezentációjában számos nemzetközi jó példát vázolt fel, hogy a helyi, főként alulról jövő kezdeményezések hogyan óvták meg iparnegyedeiket, és tették turisztikailag vonzóvá városaikat. Hangsúlyozta az újabb generációk bevonásának fontosságát is az Ózd Városi Televíziónak tett interjújában: „Az embereket a 90-es években elsősorban a saját sorsuk érdekelte, ugyanakkor emellett az is aggasztotta őket, hogy mi lesz azokkal a gépekkel, épületekkel, amelyeket el kell hagyniuk, amelyek nem termelnek tovább. Ez a helyzet azóta annyiban változott, hogy fokozatosan felnő egy nemzedék, akik már nem a személyes tapasztalataikon keresztül, hanem az értéket meglátva kezdenek törődni az ipari örökséggel.”

Az előadást követően lehetőség nyílt konstruktív vitát folytatni a résztvevőknek Dr. Csontos Györgyi, Ybl Miklós díjas építészmérnök, a Szent István Egyetem tanárának moderálásával. A fórumon számos ötlet fogalmazódott meg a gyárnegyedek és kolóniáik megőrzését, rekonstruálását, gazdasági és turisztikai újrahasznosítását illetően. Szó esett a szakmai továbbképzés fontosságáról, a meglévő kohász turistaútvonalak támogatásáról, az önkormányzatok, vállalatok, múzeumok és szakmai társaságok szorosabb együttműködéséről is.

A közel három órás rendezvény eredményesen zárult, amin különböző szervezetek, szakmák és korosztályok képviselői között jött létre kapcsolat, annak érdekében, hogy a bányászat és kohászat kultúrája szerves részét képezze a következő generációk számára is. A szervezők bíznak abban, hogy a fórum az egykori iparvárosokban is folytatódnak. Helyben az Ipari Örökségvédők Baráti Köre szervezésében kerül megrendezésre a XI. Ózdi Ipari Örökségvédelmi konferencia 2019 május 14-én.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük